EM: ismét jelentősen csökkennek az intézményi távhődíjak

A jelenlegi tételeknél mintegy harmadával alacsonyabb díjakat fizetnek az úgynevezett külön kezelt intézmények az új gázévben, október elsejétől a távhőért - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.

Energiaügyi Minisztérium: az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat mérlegeltek a szakértők

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán a minisztérium pénteken.

Steiner Attila: a geotermikus energia a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat

Kiemelkedő adottságainak köszönhetően a geotermikus energia Magyarországon a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat és hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, miközben jelentős mennyiségben válthat ki fosszilis energiahordozókat - mondta Steiner Attila.

EM: európai második a hazai elektromos autóflotta bővülése 2024 első hét hónapjában

Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) rendszeres adatközlése szerint júliusban 63,9 százalékkal több tisztán elektromos személygépkocsit állítottak forgalomba Magyarországon, mint az előző év azonos hónapjában.

Lantos Csaba: Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját

"Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra.

EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark

A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon.

EM: tízmilliárdos megtakarítást hozott a kedvezményes mennyiségek naparányos elosztása

A kormány a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést, amellyel Európa legalacsonyabb energiaárait garantálja a magyar családok számára.

EM: Napenergia Plusz Programban már a megemelt keretösszegből kapnak támogatást a sikeresen pályázó családok

Az Energiaügyi Minisztérium a múlt hónapban 30 milliárd forinttal emelte meg a népszerű program keretösszegét.

EM: júniusban és az első fél évben is Európában a harmadik legnagyobb arányban bővült a hazai zöldflotta

Ahogy február óta töretlenül, úgy júniusban is a kontinens élmezőnyébe tartozott a magyarországi tisztán elektromos járműpark gyarapodása - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.

Németh Szilárd: több mint 100 ezer család kapott alacsonyabb értékű gázszámlákat a naparányos kedvezményelosztás jóvoltából

A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést.

EM: jócskán az elvárt szint felett a hazai gáztárolói töltöttség

Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni, a jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.

EM: hétfőtől kétfokú eljárás segíthet a környezetvédelmi hatósági ügyekben

A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése.